Cities of translators Budapest Magad, uram, ha szolgád nincsen. A magyar műfordító-utánpótlás helyzete a 21. században | Fordítói utánpótlás
hu de

Magad, uram, ha szolgád nincsen. A magyar műfordító-utánpótlás helyzete a 21. században | Fordítói utánpótlás

[red]Bevezetés
[red]Műfordítás-oktatás a (köz- és) felsőoktatásban
[red]Műfordítás-oktatás a (köz- és) felsőoktatáson kívül
]red]Konklúzió
[red]Hivatkozások[/red]
[red]Internetes hivatkozások[/red]

Harminc éve tanítok műfordítást az állami és magánszektorban (egyetemen, íróiskolában), valamint magántanítványoknak, kezdeményezője voltam egy megvalósult műfordító programnak és egy hamvába holt műfordító mesterszaknak, s ezért azt hittem, alaposan ismerem a műfordító-utánpótlás helyzetét. Ám ez a kutatás, elsősorban a negyvenkét általam készített interjú erre rácáfolt: rengeteget tanultam a többi műfordítóképzést művelő műfordítótól és tanártól, leginkább módszert. Emberként és pedagógusként is sokat épültem ezekből a beszélgetésekből, amiért hálás köszönet illeti nemcsak beszélgetőtársaimat, hanem a tanulmány megírására engem felkérő kurátort, Nádori Lídiát, és az erre okot adó Cities of Translators programot.

Az interjúk készítésére azért volt szükség, mert a témáról nincsenek megbízható felmérések, adatok, statisztikák, szakirodalom. Gondolhatjuk, hogy óhatatlanul szubjektív s alighanem hiányos is a későbbiekben felvázolt kép, a helyzetet és a tendenciákat azonban jól érzékelteti. Igyekeztem minél több műfordítást oktató kollégát megszólaltatni nemcsak a fővárosból, hanem Budapesten kívülről és az országhatárokon túlról is.

Bevezetés

 

Magyarországon jelenleg bárki lehet műfordító, ehhez nem szükséges semmilyen végzettség, semmilyen képesítés, semmilyen vizsga sikeres letétele – ellentétben a szakfordítással. Sosem létezett s most sincs formális, intézményes műfordítóképzés az oktatási rendszer részeként – ellentétben a szakfordítással. A rendszerváltás után egy ideig virult egy kétéves műfordítási speciális program Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (1991−2009, ennek voltam egyik kezdeményezője), illetve Szegeden is, ám ezeket az új, a Bolognai Nyilatkozat alapján megreformált felsőoktatási rendszer kivetette magából, pedig létre lehetett volna hozni belőlük a bolognai folyamatba illeszkedő műfordító mesterszakot... De nem. Természetesen most is vannak műfordító szemináriumok különféle felsőoktatási intézményekben, amelyek felébreszt(het)ik az érdeklődést a nyelvismerettel rendelkező hallgatókban, ízelítőt ad(hat)nak a hivatás szépségeiből, s minden bizonnyal gyarapítják a kedvtelésből műfordítók táborát, céljuk azonban sokszor inkább az irodalom értelmezése, a nyelvtudás elmélyítése, a szövegelemzés megtanítása, s nem kifejezetten műfordítók felkészítése várható feladataikra.

A múltban kiemelkedően fontos szerepet játszottak az utánpótlás kinevelésében a könyvkiadók, ahol egy-egy kiváló szerkesztő műfordító nemzedékek sokaságát tanította-képezte, amikor kiadói szerkesztők gondosan megszerkesztették, átbeszélték a fordítóval a leadott fordítást. Ez, magam is tanúsíthatom, kiváló tanulási folyamat: máig hálás vagyok érte első szerkesztőmnek. Ám ezek a szaktudást átadó, ízlést formáló műhelyek a mai körülmények között nem működhetnek többé: szorít az idő, kevés a pénz, a hosszú távú érdekeket gyakran felülírják a rövid távú gazdasági szempontok, a jelen szorongató gondjai (most például részint a járvány következtében fellépő papírhiány s a kiadói tervek borulása). A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete nem tud arról, hogy ilyen műhelyek most is léteznének, s a megkérdezett kiadók is mind azt felelték, náluk erre nincs mód.

A korábbi kiadói műhelyek helyét átvették a magánkezdeményezések: különféle egyének, cégek, alapítványok és íróiskolák vállalkoznak a műfordítás oktatására. Kínálatuk az egészen rövid, egyhetes intenzív táboroktól a hosszabb, általában fél- vagy egyéves tanfolyamokig terjed, melyeknek nagyon változatos célkitűzései között nem feltétlenül van prioritása a műfordító-utánpótlásról történő gondoskodásnak. Pedig utánpótlás lenne. A nyelvi-kulturális közvetítés iránt érdeklődő fiatalok jelentős részét vonzza a műfordítás, a kötetlen alkotómunka lehetősége, legalábbis addig, míg rá nem döbbennek, hogy a pálya megélhetési forrásként már jóval kevésbé vonzó, hisz annyira rosszul fizetik ezt a csöppet sem könnyű tevékenységet, hogy művelőinek vagy fel kell adniuk a kötetlenséget és a kreativitást az elégséges jövedelem megkereséséhez, vagy a padlásszobában éhező művész romantikus, ám nem kifejezetten kecsegtető képzetével kell megbarátkozniuk, vagy – s a felmérések szerint ez a leggyakrabban választott megoldás – a műfordítást más munka mellett, alkalomszerűen fogják csak űzni, a professzionalizmus rovására. Ellentétben a szakfordítással.

S ahogy nincs végzettséget adó, formális és rendszeres műfordítóképzés, ugyanúgy hiányzik a magyar oktatási palettáról a műfordítókat képző tanárok képzése is. Tegyük hozzá, hogy ez a szakfordításra is igaz. Magyar nyelven most zajlanak az első beszélgetések és viták ebben a témában, mostanában születnek az első műfordítás-pedagógiai és -didaktikai írások, csak most jelent meg az első tanulmánykötet magyarul, amely az egyetemi műfordítóképzéssel foglalkozik (Csikai & Kóbor 2021), most fogalmazódik meg először, hogy ezeket az ismereteket is meg kellene osztanunk egymással, hogy létre kellene hozni egy közös tudásbázist, amely minden oktató és tanuló számára hozzáférhető. A folyamat elindításában nagy szerepe volt a Magyar Műfordítók Egyesületének, amely egyébként részt vett a CEATL 2009−2014 között lezajlott, a műfordítók képzését vizsgáló felmérésében.

E bevezető után a továbbiakban felvázolom a magyar műfordító-utánpótlás kinevelésének jelenlegi ad hoc rendszerét, két nagy csoportra osztva az összegyűjtött tevékenységeket: a (köz- és) felsőoktatásban, illetve az azon kívül zajlókra. A személyes és az egyéb (levelező, online) képzések szétválasztása a járvány miatt értelmét vesztette, legalábbis ideiglenesen. Nyelvi irány szerint is tagolhattam volna ezt az írást, azaz lehetett volna szervező szempont, hogy magyarra vagy magyarról fordítást oktatnak, azonban ez, mint látni fogjuk, nem mindenhol válik el élesen. Hely szűkében arra nem fogok kitérni, hogy a műfordítás és műfordítók általános helyzete, szerepük és jelentőségük társadalmi megítélése, tulajdonképpen a műfordítás meghatározatlansága és besorolatlansága miként hat a képzésre, mert ezekről bőségesen írt a fordítástudomány1 – ha magáról a képzésre tett hatásukról nem is. Annyira nem, hogy például a Palgrave (2018) műfordítással foglalkozó kézikönyvének szócikkeiben a műfordítóképzésről szó sem esik, míg a Routledge-félében (2019) szerepel erről egy rövid, tízoldalas írás (Johnston).

Műfordítás-oktatás a (köz- és) felsőoktatásban

 

A rendszerváltás előtt a fordítás szerves részét képezte az idegennyelv-oktatásnak, a gimnázium angol tagozatán például csak az első évben tanultuk magát a nyelvet, a maradék háromban műfordítottunk, Milne Micimackójától Alan Sillitoe A hosszútávfutó magányosságáig sokféle irodalmi szöveget ültettünk magyarra. Ez mára kizárólag az ún. elitgimnáziumokban maradt meg, s azokban is csak részlegesen. A középiskolákban a műfordítás, ha egyáltalán jelen van, órán kívüli tevékenység lett: rendhagyó irodalomórák2, versenyek, táborok, orientációs napok formájában kerülhet a diákok látókörébe, hacsak nincs olyan tanáruk, aki szembe menve a rigorózus előírásokkal továbbra is a nyelvoktatás ideális eszközének s így alkalmazható tanórai eszköznek tekinti a fiatalokat érdeklő irodalom közös lefordítását. Az EU Irodalmi díját 2012-ben elnyert Horváth Viktor író-műfordító például rendhagyó irodalomórákon nemcsak versírásra, hanem versfordításra is tanít középiskolásokat, és halandzsanyelvvel gyakoroltatja a versformákat, mert meggyőződése szerint verset az ész közbeiktatása nélkül, hallás után, nem pedig verslábakat és szótagokat számolva kell létrehozni. Az ennyire fiataloknak kiírt műfordító versenyek ritkák, s általában a tanár részéről komoly felkészítő munka szükséges hozzájuk. A műfordítótáborok elsődleges célközönségét sem a tizenévesek teszik ki, bár számukra is szerveznek egyhetes táborokat, többnyire nyáron. Ugyanúgy, mint a pályaorientációt elősegítő napok, ezek is elsősorban azt szolgálják, hogy a tinédzserek belekóstoljanak a műfordításba s kedvet kapjanak hozzá. Az orientációs napokon vagy meghívnak műfordítókat a középiskolába, s a meghívott ott mesél a pályáról, beszélget a diákokkal, s végeztet velük műfordítói feladatot, vagy a tanulók látogatnak el egy egyetemi műfordító szemináriumra s ott vesznek részt a közös munkában. Nincs semmilyen adat arról, hogy az ilyen tevékenységet kipróbáló fiatalok a későbbiekben fordítók lesznek-e.

A műfordítás azonban ma is viszonylag nagy – bár igencsak tördelt – teret kap a teljes felsőoktatásban. Azokon az egyetemeken, ahol van bölcsészettudományi kar, mindenütt tanítanak műfordítást is alap- és mesterképzésen egyaránt. Ezek általában egy féléven át tartó választható kurzusok klasszika vagy modern filológia BA-n és MA-n, vagy fordító és tolmács mesterszakon. Van kötelező műfordító szeminárium is, és ritkán, de előfordul az is, hogy két vagy akár három féléven át, folyamatosan tanulhatnak műfordítást a hallgatók. Létezik posztgraduális műfordítóképzés is: van olyan egyetem, ahol csak angol nyelven indul három féléves műfordító/irodalmi fordító szakirányú továbbképzés, míg egy másik budapesti egyetemen akár egy, akár két idegen nyelven (választható az angol, német, francia, holland, japán, kínai) is elvégezhető a szak- és műfordítói szakirányú továbbképzés, előbbi három, utóbbi négy féléves. Fontos megjegyezni, hogy a szakirányú továbbképzések és tanórán kívüli műfordító műhelyek költségtérítésesek. Több helyen vannak műfordító versenyek is, ahol a pályakezdők bizonyságot tehetnek tudásukról, ezek többnyire zártkörűek, csak a szóban forgó egyetem hallgatói vehetnek részt rajtuk.

Az oktatók szinte mindig maguk is műfordítók, akiknek megvan a kellő jártasságuk a hivatásban, ám nem mindig rendelkeznek oktatási tapasztalattal, s többnyire saját maguknak kell kikísérletezniük a célravezető módszereket. Az ilyen kurzusokat rendszerint már tapasztalt műfordítókra bízzák, de az is megtörténik, hogy szinte pályakezdők kapnak erre megbízást. Ennek komoly előnye, hogy az elhanyagolható korkülönbség miatt jobban megértik egymást a diákokkal, szinte azonos nyelvet használnak, ami az egy-két nemzedékkel idősebb műfordítók esetében már egyáltalán nem magától értetődő. Ilyenkor a közös munka valóban közös útkeresést jelent, s a hallgatók hajlamosabbak az aktív részvételre, a tanár javaslatainak kritikus fogadására, kevésbé fojtja beléjük a szót a tekintélytisztelet.

A műfordítás oktatásakor az alapos, személyre szabott visszajelzés és a gördülékeny közös munka érdekében elengedhetetlen az alacsony létszám: nyelvtől függően egy-kettőtől maximum tizenkét (nagyritkán tizenöt) főig terjed a résztvevők száma, s ez meg is magyarázza, miért nincs támogatottsága a műfordítóképzésnek az egyetemeken: ez a hatékony, kiscsoportos oktatási forma egész egyszerűen nem gazdaságos.

Ezeken a kurzusokon többnyire egy idegen nyelvről anyanyelvükre (magyarra) fordítanak a hallgatók vagy az oktató által kiválasztott vagy maguk választotta szövegeket, néha a kettőt kombinálva a félév első felében a tanár, a másodikban a diákok visznek szöveget. Jóval ritkábbak a magyarról idegen nyelvre műfordíttató órák, de szinte mindenki kipróbáltatja ezt is a diákjaival. Módszertanilag a legérdekesebb és a tanár részéről a legnagyobb odafigyelést igénylő formában a hallgatók bármilyen nyelvről fordíthatnak – értelemszerűen ilyenkor mindig saját választásukat –, mert az órán csak a már lefordított szöveg kerül szóba, nincs összehasonlítás az eredetivel, csak az érdekes, miként illeszkedik a végeredmény a célnyelvbe, célkultúrába, ezért ez mindig magyarra fordítást jelent.

A próza- és a versfordítás nagyjából egyformán népszerű, a dráma- és az audiovizuális fordítás szorul kissé háttérbe, bár az interjúk alapján az a benyomásom, hogy utóbbi egyre jelentősebb szerepet tölt be, különösen a filmek és a videojátékok feliratozása tör előre. Az órákon az esetleges kóstolótól eltekintve nem jellemző a fordítás helyben, gyakorlatilag mindenki a már elkészített fordításokat beszéli meg a hallgatókkal: vagy mondatról mondatra, sorról sorra haladva, illetve a legproblematikusabb részeket kiemelve, ha ugyanazt a szöveget fordította mindenki, vagy pedig csak egy-két fordítást kivesézve. Utóbbi esetben a hallgatók létszámától függ, hogy óránként hány szöveget vesznek. Amennyiben az órán teljes fordítások bírálatára kerül sor, sokan követik néhai Géher István műfordító és egyetemi oktató módszerét, aki mindig kijelölt egy bírálót is minden fordításhoz, s annak bírálatát ugyanúgy megvitatta az egész csoport, mint magát a fordítást.

A felsőoktatás természetéből adódóan ezeket az órákat bárki látogathatja, rendszerint nincs semmilyen előfeltétele annak, hogy egy diák felvegyen egy vagy több műfordító szemináriumot, s ha mégis van, akkor minimális (pl. B2-es szintű nyelvtudás vö. „a műfordítónak elégséges a passzív forrásnyelvismeret” (Horváth, 2018)). Ennek ellenére nagyon ritka, hogy valaki teljesen alkalmatlannak bizonyuljon s el kelljen tanácsolni. A megkérdezettek közül csak néhányan említettek ilyen esetet, s főleg azért emlékeztek rá, mert annyira szokatlan volt: az, aki rendszeresen tanít ilyen kurzust, tán tízévente ha egyszer fut bele olyan hallgatóba, aki minden erőfeszítése ellenére képtelen műfordításra. Ez igen biztató az utánpótlás szempontjából: a műfordítás tanítható. A kiugró tehetségekből ennél jóval több van, ami nem is csoda, hiszen főleg a műfordítás iránt érdeklődő fiatalok veszik fel ezeket az órákat.

Arról nincs adat, hogy a felsőoktatásban a műfordítással megismerkedő hallgatók mekkora hányada lesz műkedvelő vagy hivatásos műfordító a későbbiekben: nincs utánkövetés, az oktatók informális módon tartanak kapcsolatot erre igényt formáló volt tanítványaikkal, többnyire olyanokkal, akik később valamilyen módon kötődnek a műfordításhoz. Hivatásos műfordítónak itt azt nevezem, aki megfelel a szakmai egyesületek felvételi kritériumainak, azaz, ha van már legalább két-három megjelent kötete, és munkaidejének meghatározott százalékát műfordítással tölti – ez országonként eltérő. Galambos felmérésében a válaszadók 56%-a felelte azt, hogy egyetemen járt műfordításórára, és 28%-uk maga is oktat műfordítást egyetemen, ez azt sejteti, hogy a pályakezdők jelentős része érkezik ezekről a kurzusokról.

Műfordítás-oktatás a (köz- és) felsőoktatáson kívül

 

Az oktatási rendszeren kívül is az államnak jut a legnagyobb szerep a műfordítóképzés anyagi támogatásában, elsősorban magyarról idegen nyelvre. Ennek központi koordinátora a Külügyminisztérium alá tartozó Balassi (2021 óta Liszt) Intézet, amely a Magyar Fordítóházzal közösen tíz hónapos elméleti és gyakorlati képzésben részesít nem magyar anyanyelvű diákokat, akik a későbbiekben a magyar irodalom fordításával akarnak foglalkozni (Márton Áron ösztöndíjprogram).

Az állami fordítástámogatási összegeket koordináló intézmények nagyjából évi 100 millió forintot költenek a magyar irodalom és kultúra külföldi megjelentetésére, illetve fordítástámogatásra, műfordításhoz kapcsolódó projektekre. Külön-külön programok léteznek magyar irodalom pályakezdő és tapasztalt fordítói, valamint külföldi kiadók számára. Összességében a magyarra fordított irodalom kevesebb, mint feleannyi támogatást kap a magyar államtól, mint a magyarról idegen nyelvre fordított: a kifelé mutatott imázs ezek szerint nagyobb jelentőséggel bír.

A balatonfüredi Magyar Fordítóház főként a magyarról idegen nyelvre fordítást segíti elő évi 10−12 műfordító szeminárium tető alá hozásával Balatonfüreden, melyek során a választott nyelv magyar ismerői és az adott kultúrkörből érkező műfordítók közösen értelmeznek és fordítanak egy kiválasztott magyar alkotást néhány naptól egy hétig terjedő idő alatt. A járvány előtt a szemináriumok hétvégéi nyílt napok voltak az érdeklődő ifjúság számára, azóta csak online vehetnek részt a fordítási folyamatban. Eddig angol, bolgár, észt, francia, holland, horvát, katalán, lengyel, olasz, osztrák, orosz, román, spanyol, szerb, szlovák és udmurt nyelvű fordítóknak rendeztek műfordító szemináriumot.

A Márton Áron ösztöndíjprogram kivételével ezek a fél évnél nem hosszabb vagy alkalmi támogatások csak áttételesen segítik elő a műfordító-utánpótlás kinevelését, hasonlóan a műfordító pályázatokhoz, melyek szintén csak közvetve szolgálják a műfordító szakma jövőjét, hiszen nem a képzés, hanem a megmérettetés az elsődleges céljuk. Mégis, ezek is hozzájárulnak a szakma láthatóságának növeléséhez és a műfordítás iránti ifjonti érdeklődés felkeltéséhez.

Rövid idejű, intenzív műfordító (tovább)képzések főleg nem állami szervezésben léteznek: több írószervezet rendezett és rendez a műfordítással kapcsolatos előadásokat és szemináriumokat, mindenekelőtt fiatal írók, költők számára. Hasonlóképpen például Győr város rezidens írói programjában is szerepelt műfordítás, elsősorban a meghívott író-műfordító lelkesedésének köszönhetően, aki bejárta a városi és környékbeli középiskolákat, hogy a szórakoztató versfordításokkal ismereteket terjesszen és kedvet ébresszen a szakmához. Ezekben az esetekben a műfordítás mintegy mellékesen kerül szóba, a hangsúly az irodalom megszerettetésén, megértésén van, mint ahogy számos egyetemi műfordító kurzusnak is bevallottan az irodalom jobb megismerése és mélyrehatóbb tárgyalása a célja.

A Lakiteleki Népfőiskola, a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány és a Magyar Írószövetség hirdeti meg a Németh László műfordítói (2021-ben román, szlovák, szlovén, lengyel), illetve a különféle országismereti táborokat fiataloknak. Ezekben kifejezetten a kevésbé divatos kultúrák iránt érdeklődőket oktatják, s az országismereti táborokban is nagy hangsúlyt fektetnek a műfordításra (pl. ilyen volt a COVID előtt a belarusz).

Hosszabb ideig, egy teljes évig foglalkozik az érdeklődőkkel a Független Mentorhálózat, amely 17 és 30 év közötti, kötettel még nem rendelkező, irodalmi, esetünkben műfordítói babérokra törő fiatalok pályakezdését segíti elő. A pályázó eljuttatja (kb. 10 oldalnyi) anyagát a közzétett listáról kiválasztott mentorhoz, aki ennek alapján eldönti, hogy elvállalja-e a mentorálást. Ha igent mond, kezdetét veszi a közös munka. Itt az elsődleges kritérium a tehetség, a részvétel önkéntes és ingyenes. A Független Mentorhálózat egy központilag létrehozott, állami fenntartású, magyar viszonyok között aránytalanul magasan dotált íróakadémia ellenében jött létre. Míg az állami íróakadémián nem foglalkoznak műfordítók mentorálásával, a Független Mentorhálózat ezt a feladatot is vállalta. Hasonló a 2021-ben kiírt svéd irodalmi pályázat is: a Skandináv Ház és az Észak folyóirat új könyvkiadója, az Ø mentorálással egybekötött műfordítási lehetőséget kínál maximum egy megjelent kötettel rendelkező pályakezdőknek, mégpedig egy díjnyertes kortárs kisregény átültetését. A mentoráló tapasztalt műfordító pedig fizetséget kap az elvégzett munkáért.

Azonban nem minden műfordítóképzés ingyenes a hallgatók számára. Az angol-magyar műfordítás és filmfordítás iránt érdeklődők számára több fizetős, többnyire féléves tanfolyam áll rendelkezésre.

A rendszerváltás után külföldről is kapott segítséget az utánpótlásképzés, például a Soros Alapítvány támogatásával egyhetes német-magyar műfordító tábort tartottak Kolozsvárott a kilencvenes években, illetve a British Council is támogatott versfordító tanfolyamokat, melyek ingyenesek voltak a hallgatók számára, és a vetésforgóban tanító oktatókat megfizették. Nemrégiben az ír követség adott pénzt hasonló online tanfolyamokra, itt elismert költő-műfordítók tanítottak verstant és versfordítást fiataloknak. 

A határokon túl is folyik magyar műfordítóképzés. Szerbiában a Belgrádi Egyetemen kívül a Híd Kör Egyesület és a Forum Könyvkiadó Intézet már hatodik éve rendez műfordító táborokat Kishegyesen szerbről magyarra, és magyarról szerbre. Ezek 3−7 napig tartanak, a résztvevők teljes ellátást, a tanárok jelképes honoráriumot kapnak, diákoknak ingyenes, s a középiskolásoknak meghirdetett műfordító verseny díja a részvételi lehetőség ebben a táborban. Franciaországban a Magyar Intézet szervezésében vannak egyéni mentorálások és streamelt ismeretterjesztő műfordító programok. Hollandiában a teljesen szakmai szerveződésű Műfordító Iskolában kétéves a képzés, néha szerveznek egyhetes kurzusokat, egy-egy műfordító műhelyt is, s természetesen ott is gyakori az intézményen kívüli mentorálás – a maga módján minden ország gondoskodik a műfordítói utánpótlásáról.

]red]Konklúzió

 

A műfordítóképzés jelenleg átláthatatlan és teljesen esetleges: ha egy egyetemen kiesik egy elkötelezett oktató (mondjuk, nyugdíjba megy, vagy állást változtat), összeomolhat mindaz, amit addig felépített, mert a műfordítás oktatása nem szerves része a rendszernek, és maga a műfordítás többnyire mellékes, még a fordító mesterszakoknak sem szerves része. Kevés olyan képzési forma van, amely elégséges alapokat ad ehhez a pályához. A könyvkiadók gyakorlatilag teljesen kiszálltak a tehetséges ifjú műfordítók tanításából, náluk nincs tehetséggondozás. Az állam és a magánszektor finanszírozta képzéseknél nem feltétlenül a minőségi utánpótlás kinevelése az elsődleges cél. A pályázati pénzek bizonytalanok és rendszertelenek. A képzésben részt vevő műfordítók leginkább saját belső indíttatásuk miatt tanítanak, megbecsülésben, elismerésben, fizetségben vajmi ritkán részesülnek, sőt, még le is sajnálják őket, amiért létrehozzák a „konkurenciát”. Az egyetemi oktatók számára is hátrányos, ha műfordítóképzésbe bonyolódnak, mert ahogy a műfordításokat nem ismerik el jelentős tényezőnek szakmai életútjuk során, hiszen ezek nem számítanak bele tudományos működésükbe, ugyanúgy a „művészeti képzés” sem tartozik a bölcsészettudományi karok fő profiljába, s ezért marad önkéntes, hivatásszeretetből végzett tevékenység. Pedig hát az sem eldöntött kérdés, művészeti képzés-e a műfordítók tanítása… És akkor a gazdaság(osság)i szempontokat még nem is említettem: hiába a nagy érdeklődés a műfordítás iránt, anyagilag nem éri meg ilyen szakok, tanfolyamok akkreditálása, szervezése és fenntartása, csak a legnagyobb, amúgy is számottevő utánpótlással rendelkező nyelvekből (pl. angolból).

Mindezek alapján úgy vélem, hogy ha a műfordító szakmai szervezetek nem veszik kezükbe az utánpótlás kérdését, s nem mutatnak fel fenntartható és hatékony megoldást a problémára, akkor már a közeljövőben egyre nagyobb teret nyer majd a közvetítő nyelv segítségével, netán gépi nyersfordításból megformázott-megkreált műfordítás, esetleg a puszta gépi fordítás. S hogy őszinte legyek, nem szeretnék gépi fordításban olvasni szépirodalmi alkotásokat, mert az emberi alkotókészségnek – szerintem – nincs párja.

 

Hivatkozások

 

Bednárová-Gibová, Klaudia & Branislav Madoš (2019) Investigating Translators’ Work-related Happiness: Slovak Sworn and Institutional Translators as a Case in Point. Meta 64(1): 215–241.

Boase-Beier, Jean, Fischer, Lina & Hiroko Furukawa (2018) The Palgrave Handbook of Literary Translation. London, Palgrave Macmillan.

Cetera, Anna (2007) The Merchant of Letters: The Status of a Literary Translator in (Post)Modern Culture. Literatura (49)5: 26–33. https://core.ac.uk/download/pdf/26194275.pdf. (2021. 11. 20.)

Csikai Zsuzsa – Kóbor Márta (szerk.) Iránytű az egyetemi fordítóképzéshez − A műfordítás-oktatás kérdései. Pécs, Kontraszt Kiadó. http://iranytuportal.hu/sites/default/files/miirtuk/iranytu_2021_muforditas.pdf (2021. 11. 20.)

Dam, Helle Vrønning & Karen Korning Zethsen (2008) Translator status: a study of Danish company translators. The Translator 14, 71–96.

Dam, Helle Vrønning & Karen Korning Zethsen (2009) Who said low status? A study on factors affecting the perception of translator status. Journal of Specialized Translation 12, 2–36. 

Dam, Helle Vrønning & Karen Korning Zethsen (2010) Translator Status: Helpers and Opponents in the Ongoing Battle of an Emerging Profession. Target 22(2): 194–211.

Dam, Helle Vrønning & Korning Zethsen, Karen (2011) The Status of Professional Business Translators on the Danish Market: A Comparative Study of Company, Agency and Freelance Translators. Meta 56(4): 976–997. https://www.erudit.org/fr/revues/meta/2011-v56-n4-meta0154/1011263ar/ DOI: https://doi.org/10.7202/1011263ar (2021. 11. 20.)

Dam, Helle Vrønning & Korning Zethsen, Karen (2016) “I think it is a wonderful job” On the Solidity of the Translation Profession. The Journal of Specialised Translation 25, 174–187. https://www.jostrans.org/issue25/art_dam.php (2021. 11. 20.)

Galambos Dalma (2021) Mit tudunk meg a magyar műfordítókról a CEATL 2020-as felmérésének részleges eredményeiből? In Nagy Sándor István (szerk.) A nyelvtudomány aktuális kérdései. Tanulmányok Nyomárkay István emlékére, 173–186. Budapest, MTA Modern Filológiai Társaság.

Gambier, Yves & Luc van Doorslaer (2013-16, 2021) The Handbook of Translation Studies I−V. Amszterdam, John Benjamins.

Gulyás Adrienn (2018) Oktatható-e a műfordítás? In Szabó Dávid & Lőrinszky Ildikó (szerk.) A műfordítás alapkérdései. Revue d’Études francaises, 22. CIEF, ELTE, Budapest. 29–36.

Horváth Géza (2018) A műfordításról dióhéjban. Gondolatok és gyakorlati példák a műfordítás oktathatósága kapcsán in Dróth Júlia (szerk.) Gépiesség és kreativitás a fordítási piacon és a fordításoktatás különböző szintjein, 71–93. Budapest, L'Harmattan Kiadó.

Landers, Clifford E. (2001) Literary Translation: a Practical Guide. Clevedon: Multilingual Matters.

Mikolič Južnič, Tamara & Zlatnar Moe, Marija & Tanja Žigon (2021) Literary translators for languages of low diffusion: market needs and training challenges in Slovenia. The Interpreter and Translator Trainer Vol. 15 No. 1.

Pym, Anthony (2011) The translator as non-author, and I am sorry about it. In Buffagni, Claudia & Garzelli, Beatrice & Serenella Zanotti (szerk.) The translator as author: Perspectives on literary translation, 31–43. Berlin, LIT Verlag.

Sela-Sheffy, Rakefet (2008) The Translators’ Personae: Marketing Translatorial Images as Pursuit of Capital. Meta LIII, 3, 609–622. https://www.tau.ac.il/~rakefet/papers/RS-The%20Translators_Personae.pdf (2021. 11. 20.)

Sela-Sheffy, Rakefet & Miriam Shlesinger (szerk.) (2011) Identity and Status in the Translational Professions. Amszterdam/Philadelphia, Johns Benjamins.

Sela-Sheffy, Rakefet (2014) Translators’ identity work: Introducing micro-sociological theory of identity to the discussion of translators’ habitus. In Gisella M. Vorderobermeier (szerk.) Remapping Habitus in Translation Studies, 43–55. Amszterdam/New York, Rodopi.

Sela-Sheffy, Rakefet (2016) Elite and non-elite translator manpower: The non-professionalised culture in the translation field in Israel. The Journal of Specialised Translation 25. https://jostrans.org/issue25/art_sela.php (2021. 11. 20.)

Sohár Anikó (2010) Sirató. Az ELTE BTK-n megszűnt műfordítói speciális program elsiratása. Academia.edu https://www.academia.edu/20372869/Sirat%C3%B3 (2021. 11. 14.)

Sohár Anikó (2019) Mit gondolnak a műfordítók saját helyzetükről? Egy felmérés előzetes eredményei. In Nyormárkay István – Nagy Sándor István (szerk.) A fordítás elméleti és gyakorlati kérdései, 269–299. Budapest, MTA Modern Filológiai Társaság.

Sohár Anikó (2021) Mit gondolnak a műfordítók saját magukról? Egy felmérés eredményei. In Nagy Sándor István (szerk.) A nyelvtudomány aktuális kérdései. Tanulmányok Nyomárkay István emlékére, 431–441. Budapest, MTA Modern Filológiai Társaság.

Washbourne, Kelly & Ben Van Wyke (2019) The Routledge Handbook of Literary Translation. New York, Routledge.

 

Internetes hivatkozások

 

A CEATL felmérés eredményei (franciául). https://www.ceatl.eu/wp-content/uploads/2015/02/Synthese_formation_finale.pdf (2021. 11. 14.)

A PETRA-E keretrendszer a műfordítóképzéshez. https://petra-education.eu/framework-literary-translation/ (2021. 11. 13)

Balassi Intézet. https://balassischolarship.kormany.hu/ (2021. 11. 27.)

Forum Könyvkiadó Intézet. https://forumliber.rs/about-us (2021. 11. 27.)

Műfordítók Egyesülete. Dokumentumok. http://www.muforditok.hu/index.php?submenu=docs (2018. 11. 07.)

Németh László tábor. https://nepfolakitelek.hu/images/stories/T_images/hirek/2021/07/N%C3%A9meth_L%C3%A1szl%C3%B3_t%C3%A1bor_-_Felh%C3%ADv%C3%A1s_2021.jpg (2021. 11. 27.)

Szenteleky-Leskovac Műfordító Tábor. https://hidkor.com/event/1-szentelekyleskovac-mufordito-tabor (2021. 11. 27.)

Towards new conditions for literary translation in Europe. The PETRA recommendations 2012. http://taalunieversum.org/sites/tuv/files/downloads/the_petra_recommendations_0.pdf (2021. 11. 14.)

06.09.2022
Fußnoten
1
2
PDF

© Kincses Károly

Sohár Anikó (1962) egyetemi docens, műfordító, a PPKE BTK Angol Tanszékének oktatója. Doktori értekezésének rövidített változata The Cultural Transfer of Science Fiction and Fantasy in Hungary címmel  jelent meg. Fő érdeklődési területe a fordítástudomány, műfordítás, fordítóképzés, fantasztikus irodalom.

Verwandte Artikel
30.09.2022
A műfordítás ma. Fejezet egy kéretlen Bildungsromanból, valamint gondolatok a hazai műfordítás és a műfordító-utánpótlás aktuális helyzetéről | Fordítói utánpótlás